Hírek

PILVAKER BESZÁMOLÓ

A Red Bull Pilvaker forradalmi szavalóverseny keretében a hazai élvonal legjobb rap és slam poetry előadói léptek március 14-én este színpadra a közel 700 fős közönség előtt.

A hiphop stílus és az irodalmi művek találkozásának eredményeként a jelenlevők izgalmas produkci-
óknak és színvonalas előadásoknak lehettek szem és fültanúi. Kezdve a slam poetry-vel, ahol a zsűri egybehangzó véleménye alapján Horváth Kristóf, azaz Színész Bob (Budapest) vitte a prímet.
Rap kategóriában a versenykiírásra közel 120 pályamunka érkezett, melyek közül kilencet a zsűri választott ki, a tizedik pedig internetes közönségszavazással kerülhetett be a Sub Bas Monster által vezetett műsorba. Végül Molnár Csaba, más néven Fura Csé (Káva-Tatabánya) előadása aratta a legnagyobb sikert. Videó ITT.
A versenyzőkön kívül más fellépők is színesítették a programot. Ilyen volt a Pilvaker AllStars, akik Petőfi Sándor két ismert versét, az Anyám Tyúkját és a Föltámadott a tengert dolgozták át. Kautzky Armand pedig az est zenei védnökeivel együtt adta elő a slam és rap köntösbe bújtatott Csatadalt.
A DC nevében ezúton is köszönjük a szervezőknek, hogy lehetőségünk nyílt egy ilyen korszakalkotó eseményhez csatlakoznunk, illetve a nyertesek díjazásában részt venni. A Pilvakerről készített összeállításunkat az alábbiakban tekinthetitek meg!

2012/03/20 14:55:07

Kevencek/Megosztás

... Hősök-videó   Új klipet készített friss nagylemezéhez a Hősök, de a három rapper helyett a dalszöveget három fiatal lány nyomja a budapesti utcákat járva. » tovább

... minden csütörtökön a Dobozban!   A Garage Store és a Doboz közös partysorozatot indít minden csütörtökön Thursday Night néven, melynek keretén belül DJ Jami és DJ Gozth pörgetik a legjobb hip-hop és rnb slágereket. » tovább

... Hip Hop Hatalom   Ötödik albumával jelentkezik április első hetében az egyik legnépszerűbb hazai hiphop együttes, a Hősök. Erről láthattok most Hip hop hatalom címmel egy videóklipet, melyben számos rapper adja ... » tovább

... DECONSTRUCTIONISM
   Ha már úgyis annyira odavagytok a Supra Skytop-ért, kicsit tudjatok meg többet a cipőt jegyző deszkás-művészről, Chad Muska-ról! » tovább

... Spring collection   Ahogy azt már megszokhattuk, a jó idő közeledtével egyenes arányban a vásárlási kedv is megnő, így a ruhatárunkban a tavaszi szezonkezdés előtt érdemes kisebbfajta szortírozást eszközölni, kvázi ... » tovább

... Court - Gino Iannucci és John McEnroe közreműködésével   Jó kis párosítás! Sőt, ha jobban belegondolunk, a tenisz legenda John McEnroe személyiségét és renitens viselkedését tekintve sokkal inkább passzolna valamelyik core gördeszka csapatba, mintsem a ... » tovább

... életről, gördeszkázásról...   A gördeszkázáson és a Supra-n túl, Chad Muska a hollywoodi FLAT425 galériában megnyitott kiállításával a város underground művészeti életében is letette a védjegyét. A livefastmag.com oldalán készült ... » tovább

... HŐSÖK: A-DO-GAT   Íme egy újabb Hősök klip, melyben a srácokon kívül még további DC szponzoráltak is feltűnnek. Nevesül: Karkossiák Zsolt és Szántó Bálint. » tovább

A SUPRA a tornacsukák egy teljesen új és egyedi típusával rázta fel a divat, a deszkázás és az utca világát, annak ellenére, hogy nem egy egyértelműen sikerre ítélt koncepcióval robbant be a ... » tovább

... MUSIC FESTIVAL   Már megint eltelt egy fél év. Mármint a legutóbbi Offline Music Festival óta - biztos mindenki emlékszik még, hogyan és mennyire csaptuk szét a nyáron a Dürer Kertet. Most a szokásos téli etap jön, ... » tovább
ARCHÍV:0102 03 04 05 of 11




EHHEZ NEM KELL FEGYVERVISELÉSI ENGEDÉLY! SUPRA PISTOL, 4 FÉLE SZÍNBEN. ÖRÖMMEL JELENTJÜK, HOGY A VANS CIPŐI IMMÁRON KAPHATÓAK A GARAGE STORE-BAN! Íme Lance Mountain NIKE BLAZER kollekciója! Ha kíváncsi vagy a miénkre, klikk ide! DC CENTRIC S KALIS (Royal/Black/White) # Ár: 24. 990.- Íme Mike Mo Capaldi első, saját nevével fémjelzett DC modellje. Megérkezett a legjobban várt tavaszi vászon tornacipőnk, a Flash TX! NIKE SB Team Edition 2 (black/white) a Garage Store-ban! Ár: 19 990.- GEPÁRD MINTA A TAVASZODÓ BETONDZSUNGELBEN! SUPRA WMNS WRAP. Íme a 2013-as tavaszi DC UNILITE TRAINER!!! CHRIS COLE 3.GENERÁCIÓS MODELLJE LIMITÁLT DARABSZÁMBAN KAPHATÓ! Elegáns, deszkázható, baráti az ára, sok színből választható. Na ez a STACKS! Mikey Taylor első pro modell cipője black/gum színben már itthon is kapható. DC SPARTAN HI WC, AJÁNDÉK SKULLCANDY FÜLHALLGATÓVAL! LIMITÁLT DARABSZÁMBAN! Eric Koston pro modellje (Nike SB Koston x Heritage) mindkét színben kapható! A SZERELEM EGY ÉLETRE KIPIPÁLVA, EBBEN BIZTOSAK LEHETTEK! A SKULLCANDY HOSSZÚ IDŐ UTÁN ISMÉT HALLAT MAGÁRÓL A GARAGE STORE-BAN! HA MÉG NEM FRISSÍTETTÉTEK A TÉLI RUHATÁRATOKAT, ÉPP ITT AZ IDEJE! UNILITE - amely forradalmasította a hagyományos gumi cipőtalpak uralta piacot. A CHAVETA LETISZTULTSÁGA MÖGÖTT OTT REJLIK AZ OSIRIS MINDEN TECHNIKAI TUDÁSA! A LEGENDA, AMELY KÉKBE ÖLTÖZTETTE A VILÁGOT A GARAGE ŐSZI KÍNÁLATÁBAN! A SUPRA ELSŐ NŐI CIPŐ KOLLEKCIÓJA A GARAGE STORE-BAN! STEVIE WILLIAMS PRO MODELLJE, WEBSHOPUNKBAN 5 FÉLE SZÍNVÁLTOZATBAN KAPHATÓ! SNOWBOARD = UTAZÁS = TÁSKA! ÍME A 2012-ES BURTON KOLLEKCIÓ! KÖZEL 100 FÉLE BASEBALL SAPKÁVAL INDÍTJUK AZ ŐSZI SZEZONT! AZ ENJOI VÉDJEGYEKÉNT ISMERT PANDA-SZÉRIA, MOST 6 FÉLE VÁLTOZATBAN KAPHATÓ! KR3W  ELLINGTON denim - a legletisztultabb mocskos viselet csípőtöl lefelé! A KR3W TAVASZI CUCCAI BETÁMADTÁK A GARAGE STORET! DC AT WORK CHINOS.  FIGYELJÉTEK FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ NADRÁG KOLLEKCIÓNKAT! HA LAZA ELEGANCIÁRA VÁGYTOK, A CR8REC EGY TÖKÉLETES VÁLASZTÁS!