Hírek

PILVAKER BESZÁMOLÓ

A Red Bull Pilvaker forradalmi szavalóverseny keretében a hazai élvonal legjobb rap és slam poetry előadói léptek március 14-én este színpadra a közel 700 fős közönség előtt.

A hiphop stílus és az irodalmi művek találkozásának eredményeként a jelenlevők izgalmas produkci-
óknak és színvonalas előadásoknak lehettek szem és fültanúi. Kezdve a slam poetry-vel, ahol a zsűri egybehangzó véleménye alapján Horváth Kristóf, azaz Színész Bob (Budapest) vitte a prímet.
Rap kategóriában a versenykiírásra közel 120 pályamunka érkezett, melyek közül kilencet a zsűri választott ki, a tizedik pedig internetes közönségszavazással kerülhetett be a Sub Bas Monster által vezetett műsorba. Végül Molnár Csaba, más néven Fura Csé (Káva-Tatabánya) előadása aratta a legnagyobb sikert. Videó ITT.
A versenyzőkön kívül más fellépők is színesítették a programot. Ilyen volt a Pilvaker AllStars, akik Petőfi Sándor két ismert versét, az Anyám Tyúkját és a Föltámadott a tengert dolgozták át. Kautzky Armand pedig az est zenei védnökeivel együtt adta elő a slam és rap köntösbe bújtatott Csatadalt.
A DC nevében ezúton is köszönjük a szervezőknek, hogy lehetőségünk nyílt egy ilyen korszakalkotó eseményhez csatlakoznunk, illetve a nyertesek díjazásában részt venni. A Pilvakerről készített összeállításunkat az alábbiakban tekinthetitek meg!

2012/03/20 14:55:07

Kevencek/Megosztás

... ‘Út a vadonba’   A Hősök új klippel jelentkezett, mely az ‘Út a vadonba’ című új dalukhoz készült és talán az eddigi legkifejezőbb Hősök-klip lett. Maga a dal a jó régi, tartalmas Hősök dalokat idézik, ... » tovább

Az „Infamous” azaz a MOB Deep Prodigy-jének és a SUPRA-nak közös színkombója Tom Penny Bandit-jét is megfertőzte. Ennek eredménye a Bandit Camo, amely egy keményvászon Bandit ... » tovább

... Prodigy- Mob DEEP   A nemrég bemutatott BACKWOOD terepszínű változata a SUPRA és az igazi OG (ó-dzsí), a MOB DEEP duó PRODIGY-jének közös gyermeke. » tovább

A DC 1994-es magalakulása óta jó néhány ikonikus deszkás cipővel gazdagította a piacot. (kinek ne lett volna egy pár Lynx-e, vagy Boxer-e?) Most azonban minden tudásukat és tapasztalatukat latba ... » tovább

... STORE-BAN!   Az eredetileg méteráruk forgalmazásával foglalkozó Strauss az egész nyugati kultúrára hatással volt. Az általa szabadalmazott, kék színű szegecselt nadrág megjárta Woodstockot és Hollywoodot, ... » tovább

A Supra sosem parázott az új formák bevezetésével, többek között ennek köszönheti, hogy az extra magas szárú cipők nagykövetévé vált az elmúlt években. A következő hónaptól kapható prémium ... » tovább

Július 19-én a kaliforniai Fountain Valley-ban felröppent a hír a Supra új kollekciójáról, amit kifejezetten a gyerekek számára készítettek. A gépezet hatékonyságát jelzi, hogy a 4 modellből álló ... » tovább

... Old" - Osiris kampányfilm   Nagyjából egy évvel a “We are Osiris” néven futó reklámfilm megjelenése után, itt van Nicholaus Goossen és a Futuristic Films legújabb alkotása, a "This Never Gets Old"! » tovább

... – D.L.F. projekt!   Kétség sem fér ahhoz, hogy a deszkás kultúra és a Custom Bike-ok világa az utóbbi években fokozatosan közelít egymás irányába. » tovább

... IS LESZ "SAJÁT" SUPRA-JUK!   Hat év folyamatos megújulás és forradalmi tervezés után, nagy izgalmak közepette mutatja be a SUPRA első női kollekcióját, amely idén ősszel, azaz hamarosan debütál! » tovább
ARCHÍV:01 0203 04 05 of 11




EHHEZ NEM KELL FEGYVERVISELÉSI ENGEDÉLY! SUPRA PISTOL, 4 FÉLE SZÍNBEN. ÖRÖMMEL JELENTJÜK, HOGY A VANS CIPŐI IMMÁRON KAPHATÓAK A GARAGE STORE-BAN! Íme Lance Mountain NIKE BLAZER kollekciója! Ha kíváncsi vagy a miénkre, klikk ide! DC CENTRIC S KALIS (Royal/Black/White) # Ár: 24. 990.- Íme Mike Mo Capaldi első, saját nevével fémjelzett DC modellje. Megérkezett a legjobban várt tavaszi vászon tornacipőnk, a Flash TX! NIKE SB Team Edition 2 (black/white) a Garage Store-ban! Ár: 19 990.- GEPÁRD MINTA A TAVASZODÓ BETONDZSUNGELBEN! SUPRA WMNS WRAP. Íme a 2013-as tavaszi DC UNILITE TRAINER!!! CHRIS COLE 3.GENERÁCIÓS MODELLJE LIMITÁLT DARABSZÁMBAN KAPHATÓ! Elegáns, deszkázható, baráti az ára, sok színből választható. Na ez a STACKS! Mikey Taylor első pro modell cipője black/gum színben már itthon is kapható. DC SPARTAN HI WC, AJÁNDÉK SKULLCANDY FÜLHALLGATÓVAL! LIMITÁLT DARABSZÁMBAN! Eric Koston pro modellje (Nike SB Koston x Heritage) mindkét színben kapható! A SZERELEM EGY ÉLETRE KIPIPÁLVA, EBBEN BIZTOSAK LEHETTEK! A SKULLCANDY HOSSZÚ IDŐ UTÁN ISMÉT HALLAT MAGÁRÓL A GARAGE STORE-BAN! HA MÉG NEM FRISSÍTETTÉTEK A TÉLI RUHATÁRATOKAT, ÉPP ITT AZ IDEJE! UNILITE - amely forradalmasította a hagyományos gumi cipőtalpak uralta piacot. A CHAVETA LETISZTULTSÁGA MÖGÖTT OTT REJLIK AZ OSIRIS MINDEN TECHNIKAI TUDÁSA! A LEGENDA, AMELY KÉKBE ÖLTÖZTETTE A VILÁGOT A GARAGE ŐSZI KÍNÁLATÁBAN! A SUPRA ELSŐ NŐI CIPŐ KOLLEKCIÓJA A GARAGE STORE-BAN! STEVIE WILLIAMS PRO MODELLJE, WEBSHOPUNKBAN 5 FÉLE SZÍNVÁLTOZATBAN KAPHATÓ! SNOWBOARD = UTAZÁS = TÁSKA! ÍME A 2012-ES BURTON KOLLEKCIÓ! KÖZEL 100 FÉLE BASEBALL SAPKÁVAL INDÍTJUK AZ ŐSZI SZEZONT! AZ ENJOI VÉDJEGYEKÉNT ISMERT PANDA-SZÉRIA, MOST 6 FÉLE VÁLTOZATBAN KAPHATÓ! KR3W  ELLINGTON denim - a legletisztultabb mocskos viselet csípőtöl lefelé! A KR3W TAVASZI CUCCAI BETÁMADTÁK A GARAGE STORET! DC AT WORK CHINOS.  FIGYELJÉTEK FOLYAMATOSAN BŐVÜLŐ NADRÁG KOLLEKCIÓNKAT! HA LAZA ELEGANCIÁRA VÁGYTOK, A CR8REC EGY TÖKÉLETES VÁLASZTÁS!